Szerelem, bőség, lendület, újkezdet, hit, kiegyensúlyozottság, egészség? Mi az amit Te szeretnél? Mire vársz? Kezdd el élni a saját életed!

Hívj minket! +36-30/961-5082

Obszidián

A kiválasztott kristályok minden esetben relevánsak lesznek az adott élethelyzetedre, a jelen megélt pillanatodra.
Az intuíciód elárúlja, hogy a lelkednek mire van éppen szüksége. Elképesztő, hogy mennyire pontosak a kristályok!
Egyszerűen arról van szó, hogy mi magunk érezzük, hogy milyen energiára van szükségünk. A kövek erre jól emlékeztetnek! Ne felejtsd el, hogy a megérzésed volt az, ami kiválasztotta a köveket!

Obszidián

Az egyik legrégebben ismert ásványunk. Már az kőkorban is meghatározó szerepe volt, obszidiánból készítették az első pengéket, majd vezetőjük mellé temették el, hogy megvédje hordozóját a túlvilágon is. Az ókorban úgy hitték, hogy elűzi a démonokat és megvédi viselőjét. A középkorban már fájdalomcsillapításra, gyógyításra használták, illetve az azték papok obszidiántükörből jósoltak. Az obszidián igazából olvadt láva, ami nagyon gyorsan hűlt ki, így nem tudott kristályosodni. Erős védelmező kő, szinte egy páncélt von körénk a negatív hatásokkal szemben. Földelő ásvány, rendkívül hatásosan szívja el a környezetünkben lévő negatív energiákat. Az obszidián felfedi a rendellenesség okát, érzelmi felszabadulást okoz, és lehetővé teszi a régebbi sérelmek feldolgozását. Ilyen esetekben szembe kell nézni a problémákkal azonnal, mert a nyugalom csak azután tér vissza. Ha ilyen feladatra használtuk meg kell tisztítani, folyóvíz alatt. Az obszidián, ha sikerült a feltörő problémákkal szembe nézni, és leküzdeni, világosságot biztosít a tudat számára, megtisztítja a zavaroktól. Méregteleníti az egész szervezetünket, megszünteti az energiaáramlásban létrejövő blokkokat. Csillapítja az ízületi gyulladással járó fájdalmakat, serkenti a vérkeringést. Jótékony hatással van az elmeszesedett erekre is, felmelegíti a hideg végtagokat. Használhatjuk megnagyobbodott prosztata kezelésére is. Felszínre hozza az igazságot, majd a megértés végén megbocsájtás születik a lelkünkben.

3product 13